Tudásunk, tapasztalatunk, józan megfontolásunk – válaszoljuk reflex-szerűen.
A vállalati környezet kirajzolja a döntési mezőt, célokba, elvárásokba helyezi a döntés fókuszát. Folyamatokba, struktúrákba, technológiákba rendezi a döntések erőterét. Racionálisan mindez felfogható, elsajátítható, mind erre való alkalmasságunk trenírozható.
Mi a kérdés akkor valójában?
Zavarba ejtő az a tapasztalat, hogy olyan döntési, gondolkodási, észlelési mintázataink is vannak, melyek ismétlődnek életünk különböző tartalmú helyzeteiben. Más szereplőkkel, más helyszíneken. Még elbizonytalanítóbb, ha észrevesszük, hogy ezek a mintázatok nem mindig tudatosok, akaratlagosak, mégis képesek felülírni a racionálisan elvártat.
Itt kezdődik a legnagyobb munka: nyomára jutni ezek gyökereinek, összefüggéseinek, felszínre hozni és megmunkálni erejüket. Ehhez ad egyedülálló munkamódot a jungi pszichológia és eszköztár és az erre épülő Symbolon vezetői személyiségfejlesztés. Különböző tudatszintekkel dolgozunk, ez segít megérteni pszichés folyamatainkat, történéseinket.
Tudatos minden, amit énünk érzékel és tud róla. Gondolatok, érzések, akarat. Ezen a szinten tudjuk kimunkálni én-határainkat, a külvilág számára is érzékelhetővé tenni orientációnkat.
Tudattalan minden, ami nem tudatos és hordozzuk pszichénkben. Az elfojtott élmények tárháza ez, mely képes a tudatos részeket elerőtleníteni.
Mélyebb szintje a kollektív tudattalan, mely egyetemes tradíciókat és kulturális örökségeket tartalmaz. Minden közösségnek, így a vállalatoknak, sőt a vezetők vállalaton túli közösségének is van tudatos és tudattalan erőtere.
A személyes és kollektív tudattalan tudatossá tétele és átdolgozása jelenti a tudatosodás, a személyiségfejlődés lényegét. A személyes tudatosodásunk adja vezetői erőnk, hiteles stabilitásunk bázisát.
A tudatosodás bátor lépése az árnyékkal való találkozás: árnyékunk az a részünk, melyben megtagadott, elutasított tartalmaink vannak. Ezeket akaratlanul kivetítjük a minket körülvevő világra. Ezek a projekcióink. Megszokottan csak ezeket érzékeljük. Másban látjuk meg azokat az irritáló dolgokat, melyeket magunkban letiltunk, nem tudunk mélyen elfogadni.
Tehát amivel nincs dolgunk – mivel nem forrong bennünk -, az nem kelti fel érdeklődésünket, arra nem rezonálunk. Hogy ezt az észlelési zsákutcát elkerüljük, fontos nyitottságunk, tanulási és önreflexiós képességünk folyamatos életben tartása. Ha projekcióinkkal való találkozás erős érzelmeket vált ki, akkor különösen fontos rajtuk dolgoznunk, tartalmaikat saját pszichénkbe visszavonni. Ezt a munkát nevezzük önreflexiónak. A saját és mások projekcióira adott önreflexió révén új nézőpontokat, új perspektívákat nyerünk helyzeteink megoldására.
Csak a tudatosodás, az önreflexió adta vezetői erő, stabilitás tud valóban fejlesztő vezetővé tenni minket. Ha nem a projekcióinkkal vagyunk interakcióban, ha nem a bennünk feldolgozatlan, tudattalan témák és tartalmak késztetnek reakciókra, viselkedésekre és döntésekre. Szabadságot, teljességet nyerünk ezáltal értékrendünk és képességeink tiszta kifejezéséhez. Azzá válhatunk, amiért megszülettünk.
Sámuel a vezetőt szimbolizálja. Nem fél Saul árnyékától, jelenidejű, minősítés mentes. Az általa megjelenített vezetés nem a saját múltjába zárt. Jelenléte és érzékelése nem az integrálatlan részek által befolyásoltak. Tudattalan, feldolgozatlan és integrálatlan részeink váratlanul bukkannak fel és törik szét észlelésünk tisztaságát.
Sámuel alakja a koherens vezetőt jelképezi, aki tudatos a folyamatban, részese annak, teljes kapcsolódásban van önmagával és a történéssel. Így tudja kapcsolati és mentális intelligenciáját kiteljesíteni, ezáltal Saul fejlődését segíteni. Saul Sámuel stabilitása által tud megnyilvánulni, az árnyékban lévő lehetőségein dolgozni és azok erőit személyiségébe integrálni.
Ez a mély értelme a coaching típusú fejlesztő vezetésnek, a mentori szerepnek, a vezető hitelességének és teremtő autoritásának.