Az életközepi krízisben, mely egy hosszan tartó átmeneti állapot, gyakran érzékeljük, hogy minden más, mint eddig.
A mély átalakulást rejtő folyamat 3 szakaszban zajlik: fellazulnak az eddigi pszichikai és szociális struktúrák – turbulenciák lépnek fel akár váratlanul – új perspektívákat, kiutakat ismerhetünk fel és integrálhatunk életünkbe.
Az első szakaszban az élet külső és benső struktúrái fellazulnak, megkérdőjeleződnek ezek hátterei. („volt-e értelme a gyerekeimért/ családomért feláldozni magam?” / „jól csináltam-e az életemet?”…)
Orientációvesztést élhetünk meg, kitörhetünk a meglévő szociális rendünkből.
Az eddig elnyomott pszichikai tartalmak mozgásba lendülnek, érthetetlen hangulatingadozások, indulatkitörések, depressziós hangoltságok jelentkeznek.
A második szakasz a turbulencia ideje. A tudattalanból meglepően, akár bizarr módon törnek fel az elveszett vágyak, álmok, a személyiség ismeretlen aspektusai.
Az egyoldalú külső és belső életvezetés keresi a változatosságot, életünkbe hirtelen törhet be a hiányzó szenvedély, merőben új hobby, érdeklődés, fellobbanó szerelem formájában – melyet bűntudat és kétely kísérhet.
Mi a turbulenciák valódi oka?
Minden olyan ezzé válhat, ami a bensőnkben elhanyagolt, nem megélt, nem megtapasztalt, nem kifejlesztett minőség.
Amit személyiségünkben fejlődési potenciálként hordozunk, de nem integráltunk az életünkbe és most akár destruktív módon radikális változást követel.
Fontos mindezeket felismerni, elkerülve a csapdákat, a túl gyors vagy szükségtelenül nagy életterületeket érintő változtatásokat.
Az addig elutasított, ismeretlen képességek és személyiségrészek kérnek életteret maguknak. Ha ezeket nem merjük, nem akarjuk kibontani, akkor más emberekre, más helyzetekre, életkörülményekre, más foglalkozásokra projektálhatjuk. A saját, meg nem élt, nem kifejlesztett oldalunkat másban látjuk így meg – ez csodálatot, vonzalmat és ugyanakkor félelmet is kivált.
A csodálat, a vonzódás után a félelem, a visszahúzódás érkezhet el, hiszen a csodáltat azért nyomtuk el magunkban, mert féltünk annak a megvalósításától.
Ez okozhatja gyakran az új kapcsolatokban, élethelyzetekben a régi dinamikák ismételt megjelenését, újra ugyanannak a kapcsolati – kapcsolódási mintáknak a továbbélését.
Egyik csalódásból a másikba kerülhetünk.
A 3. szakaszban van lehetőségünk belső konfliktusaink saját megoldásainak kiépítésére. Mennyiben tartsuk meg az eddigit, mennyire engedjük be az újat?
Az eddigi konzerválása és újraismétlése a valós belső megújulással szembeni rezignáció jele.
Ez a rezignáció megjelenhet például nárcisztikus elsáncolódásban („az én autóm, az én házam az én váram, az én eredményeim”) vagy pszichológizálásban („az anyám az oka, mert gyerekkoromban…”).
A valóban új bensőnkből, sokszor a tudattalanból érkezik, a félelemből illetve a szocializációnkból megtagadott, elnyomott kreatív erőinkből.
Ha ez formálja a külső „újat”, akkor az valóban a megújulásunkat adja.
Ha a „külső új” hozza a változást, akkor valószínű, hogy mindez projekcióból származik és csalódással fenyeget.
A bensőből fakadó megújulás allegóriája az ógörög hitvilágban Hermes (az ókori rómaiaknál Merkur), aki az istenek és az emberek világa között közvetíti az istenek üzeneteit, inspirációit.
A modern lélektanban ugyanez a tudattalanunkból, az elnyomott, elfojtott birodalomrészből, a személyiség árnyékrészéből érkező impulzusokat jelenti.
Eközben kerülünk egyre közelebb saját határaink eléréséhez, felismeréséhez.
Éppen ezáltal válunk képessé a határtalanság megismeréséhez. A határtalanban leljük fel életünk személyfölötti értelmét, a saját képességeinkkel való kapcsolódás lehetőségét a nálunk nagyobbhoz.
Ehhez szükséges a lejárt életvezetés, az erejüket és aktualitásukat veszített működések eltemetése. A búcsúvétel elkerülése gyakran okoz szorongásos, kényszeres viselkedést, rigiditást, nosztalgiázást vagy a cselekvőképesség szükségtelen önkorlátozását.
Valós vágyainkhoz, személyiségünk elhanyagolt, megtagadott aspektusaihoz, benső életteliségünkhöz kell kontaktust építenünk.
A pszichikai valóságunk megteremtői mi magunk vagyunk.
A tudatos és tudattalan párbeszédében tudatossá lett tartalmakat a jelenben, a megvalósításban kell tartanunk, egyébként kudarc, visszaesés következhet be az életünkben.
A kép forrása: mythicalexistence.blogspot.com